2016. július 31., vasárnap

A TV doboz :)

Hogy mi is az a tv doboz? Hát....az, amit doboz alakú, és tv van benne :)

Úgy indult a történet, hogy a számtalan költözés során egyszerűen eltűnt az a falikar, amivel a tv-t kell a falra erősíteni. És mivel mi szentül hittük, hogy megvan, a tv mögötti csatlakozókat ebben a magasságban kértük.
Aztán persze sehol se találtuk azt a bügyőkét, így maradt a tv a komódon, és felette egy sor csatlakozó, zsinór, stb.

Közben előkerült a felhalmozott lomjaim között ez a kis fali szekrényke.


Tetszett a színe, de teljesen szét volt repedezve, kopva, és sehova se fért már el. Kidobni persze nem volt szívem, így történt, hogy új funkciót szántam neki: tv doboz!

Egész sok színben pompázott, kék, majd zöld, néhol piros. Kinyírt egy csiszolót, a hőlégfúvómnak azt a tartozékát, ami helyett egy spakli tökéletesen működik.
Képtelenség volt teljesen lecsiszolni, később rájöttem miért. Letörött egy kis darab belőle, és a repedéseken szinte 2-3 centi mélyre is beszívódott a festék. Ezért a belsejét festettem egy sötétebb színre, a külseje pedig megőrizte hányattatott sorsának emlékét, csak egy kis méhviasszal dörzsöltem be.


Az alján levő polcot megfordítottuk, hátulján lukat vágtunk a kanócoknak, és már mehetett is fel a falra, hogy tv doboz legyen belőle. :)






.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése